Lazán elegáns, érthetően kortárs, klasszikusan magyar, romantikusan meghitt. Fine de nem dining, hanem bistro. Ez mind együtt a Tihanyi Vinarius, sőt ennél sokkal több. A Belső – tó látványa, a szőlőhegy, a bazalt és terméskő, mely a díszletet adja, csak a kezdet. Az igazi meglepetés a csend és nyugalom, noha csak pár perc innen Tihany központja.
Itt 200 éves présház és pince várja a vendéget, ahol régen a Bencés Apátság borai készültek és pihentek, hogy aztán az úri közönség a Füredi szállodasoron kortyolgassa azokat. Persze, ez már a múlt. Most étterem és látványkonyha fogad a présházban, a pince pedig borárium. Itt a bortrezor is megnézhető, benne a hegy belseje, ahogyan 1822-ben az utolsó csákánycsapás kialakította. Alszik itt még 5000 palack Somlói Juhfark a faragott hordófenék mögött, az utolsó teljes napfogyatkozás óta. Nem is keltik fel őket egészen a következőig.